Az Őserdő Ereje®

ELŐSZÓ

Olvasom a beszélgetéseket. Egyszer, kétszer, sokszor. A legfiatalabb gyógyult beteg 21, a legidősebb 88 éves. Kiss Magdolna újságíró ötven megrázó története hétköznapi küzdelmekről, hibás döntésekről, fájdalmakról, halálos, roncsoló betegségről és – szerencsére – a gyógyulásról szól. Vannak közöttük orvosok, pedagógusok, adminisztrátorok, ügyvédek, gyári munkások, egyetemisták.

     Tudomásul kell vennünk a rák nem válogat. Sem az életkor, sem a foglalkozás nem ad felmentést, bárkire észrevétlenül, figyelmeztetés nélkül támad rá. A közelgő veszélyt ugyan szervezetünk egy-egy aprósággal jelzi, ám ezeket általában senki sem veszi komolyan. De hogyan is figyelnénk az indokolatlan szédülésre, fejfájásra, a nem múló sebre, köhécselésre, hasmenésre, kisebb vérzésekre, szúró fájdalomra, amikor annyi, de annyi dolgunk van! Beveszünk egy tablettát, s a „majd elmúlik” nyugalmával folytatjuk a hétköznapokat. Nincs időnk elmenni a kötelező szűrésekre, nem figyelünk a rendszeres étkezésre, nem sportolunk, mondjuk meg őszintén, az élet viharában nem törődünk egészségünkkel, pedig mindez együtt jelentené a sokat emlegetett prevenciót, azaz a megelőzést.

     Aztán a rák előbb-utóbb komolyabb tünetekkel, csomókkal, duzzanattal, fájdalommal felfedi magát. S ebben a pillanatban minden megváltozik. A kétségbeesést, a félelmet, a pánikot a „miért éppen én” kérdés követi, majd a vizsgálatok és a kezelések sora. A riportokból az is kiderül, hogy a betegek egyik része végigjárta az ún. klinikai protokoll kezeléseket. Másik részük félúton – a sikertelenség láttán – visszafordult, sőt, vannak olyanok, akik a gyógyulásnak egy másik, számukra elfogadhatóbb útját választották.

     Ez utóbbiak közé tartozom én is. Én, az orvos, 2007 márciusában szembesültem azzal, hogy beteg vagyok. Daganatos beteg. Emésztőszervi panaszaimat vizsgálva derült ki, hogy a vastagbél egy szakasza elzáródott. Kórházba kerültem, ahol súlyos műtéten estem át. Tíz nappal később, amikor hazaengedtek, felhívtam Dávid Tamás professzort, akinek előadását évekkel ezelőtt már volt alkalmam hallani, s akinek rákgyógyító terápiáját még azon a héten elkezdtem. Amikor az onkológián jelentkeznem kellett, rám szakadt az egészségügyi reform „áldása”, azaz pénz híján csupán három hét elteltével lehetett volna elvégeztetni a vizsgálatokat, s kiírni a kezeléseket. Orvoskollégám csupán sajnálatát tudta kifejezni, elnézést kért, ám a lényegen ez nem változtatott. Most úgy érzem, nekem ez a „reform” szerencsét hozott. Ezúttal nem részletezem gyógyulásom történetét, csupán a végeredményről számolok be. Ebben a pillanatban, tehát 2007 szeptemberében kijelenthetem, hogy a professzor úr rákgyógyító terápiájának köszönhetően meggyógyultam. A tumormarker eredmény kitűnő, a kollégáim és a családom szerint nem látszik rajtam a súlyos betegség legapróbb jele sem, s miután jó a fizikai állapotom és a kedélyem, alkalmanként már visszajárok a rendelőbe.

     Eddig tehát az én történetem.

     Néhány gondolatot azonban szeretnék még megosztani az olvasókkal. Nevezetesen a könyv második részére hívom fel a figyelmüket, amelyben Dávid Tamás professzor úr a 24 éve tartó kutatómunkájáról és a 15 éves klinikai kezelések eredményéről ír. Érdemes többször elolvasni. Írása megerősíthet bennünket a hitünkben, az elveinkben – abban, hogy érdemes önfeláldozónak lenni, tudással és empátiával, szeretettel, türelemmel és együttérzéssel viseltetni embertársaink iránt. Biztos vagyok abban, hogy ezek az erények és tulajdonságok kezdetektől, vagyis születésünk  pillanatától léteznek bennünk. Sajnos azonban egyre kevesebben mutatjuk ki és élünk azzal, ami az életünkben a legfontosabb lenne. Sajnos, nem vagyunk másképpen ezzel mi, gyógyítók sem. Ez a könyv – Dávid Tamás professzort idézve – tükröt tart az orvosok elé. Éppen ezért azt javaslom, legyen ez a könyv az egyetemeken kötelező olvasmány! Leendő orvosainknak ugyanis tudniuk kell, mi a kötelesség, mi a hivatás, mi az elhivatottság, mi az együttérzés, mi a felelősség az életért, a népért, és mi az emberség. Miképpen lehet korán felismerni és megelőzni a betegséget, s ha már bekövetkezett a baj, miképpen lehet gyógyítani a testet és a lelket.

      Egészségeseket, betegeket, időseket és fiatalokat kérek arra, olvassák el többször is, beszélgessenek róla, tudatosítsák e fontos gondolatokat.

     Végezetül azt kívánom, hogy Dávid Tamás professzor úr és munkatársai még nagyon sokáig jó egészségben folytathassák munkájukat és kutatásaikat.
Mindannyiunk javára.
                                                                                      
Dr. Andaházy Márta
                                                                                
fogszakorvos, gyógyult beteg
 

                                                                                             Az Egészségmegőrző®
 

„Mindennap csodálkozom, hogy a CoD teapor milyen különleges. Manapság nagyon kevés, amit »élő anyag«-ként magunkhoz veszünk, éppen ezért amikor iszom a teát, olyan érzésem van, mintha magát az életet innám!”

Név: B. Sándorné
Életkor:
42 év
Foglalkozás:
műsorszervező
Családi állapot:
férjezett, gyermeke nincs

Betegség: körömágy melanóma nyirokmirigy áttéttel, méhnyak rák
2005 májusától issza a CoD teát, kemoterápiát nem vett igénybe. Lelete negatív, vérképe kiváló.

 

„Egyre több a tanácstalan, reményt vesztett beteg, akik ott sorakoznak a klinikákon, a rendeléseken. Úgy érzem, hogy az embereknek joguk van az információhoz, tudniuk kell, hogy létezik egy másik út a gyógyuláshoz.”

Név: D. Jolán
Életkor:
62 év
Családi állapot:
férjezett, egy fia, egy lánya (38, 39 évesek), és három unokája van
Foglalkozás:
postai tisztviselő, jelenleg nyugdíjas

Betegség: mellrák, nyirokmirigy áttét
2007 februárjától issza a CoD teát, és kapja az intravénás C-vitamint. A kemoterápiát félbeszakította, a hormonterápiát visszautasította. Leletei negatívak, erőnléte kiváló.

 

„Az orvosnak végre elmondhattam, beszélhettem a CoD teáról. Csak annyit válaszolt, igya csak szorgalmasan Teri néni, legalább meggyógyul. Úgyhogy én továbbra is szorgalmasan iszom. Hál'Istennek, nagyon jól érzem magam.”

Név: D. Józsefné
Életkor:
73 éves
Családi állapot:
özvegy, 4 lánya, 3 fia, 16 unokája, és 3 dédunokája van
Foglalkozás:
szövőnő, építőipari munkás, jelenleg nyugdíjas

Betegség: tüdő-, nyelőcső-, és vastagbéldaganat
2004 őszétől issza a CoD teát, jelenleg minden lelete negatív.

 

„Dávid Tamás professzor rákgyógyító terápiáját követve egy hónap elteltével a kontroll azt mutatta ki, hogy a csontáttétek meszesednek. Hihetetlen, de a fájdalmai is enyhültek, s olyannyira megerősödött, hogy az unokákkal játszani tud a kertben.”

Név: D.né (Teréz)
Életkor:
50 éves
Családi állapot:
férjezett, egy lánya és egy unokája, férjének egy fia egy lánya, és három unokája van
Foglalkozás:
fogászati asszisztens

Betegség: melldaganat, az egész csontrendszerre kiterjedő áttét
2007 februárjától issza a CoD teát, júniustól intravénásan heti három alkalommal kapja a 15000 mg C-vitamint. Fájdalmai szűnnek, járni tud, állapota javul.
 

„Nekünk, magunknak kell kézben tartani az egészségünket, – bár sokszor nincs beleszólásunk az életünk alakulásába – azt a keveset, ami felett rendelkezünk, feltétlenül javunkra kell fordítani.”

Név: dr. B. László
Életkor:
65 év
Családi állapot:
nős, két felnőtt (35 éves lány, 34 éves fiú) és egy 6 éves kislány édesapja
Foglalkozás:
sebész főorvos

Betegség: prosztatarák
2005-ben kezdte inni a CoD teát, leletei negatívak

 

„Naponta hálával gondolok a feleségemre, a fiamra, és természetesen Dávid Tamás professzor úrra, mert máig ők adnak erőt a gyógyuláshoz.”

Név: dr. Ő. Bertalan
Életkor:
80 éves
Családi állapot: nős, egy fia van (51 éves)
Foglalkozás:
háziorvos ,1953-tól ugyanabban a körzetben dolgozik, 1993-ban ment nyugdíjba, alkalmanként jelenleg is praktizál

Betegség: policitémia, és gégerák
2004-től issza a CoD teát, a daganat eltűnt, leletei negatívak

 


„Többé nem vállalnék minden terhet magamra, és nem csak másokra figyelnék, hanem a szervezetem jelzéseire is. Ha fáradt lennék, nem kávét innék, hanem lepihennék.”

Név: G. Lászlóné
Életkor:
63 éves
Családi állapot:
elvált, két fiú édesanyja, három unokája van
Foglalkozás:
közgazdász, adótanácsadó, könyvelő

Betegség: sclerozis multiplex, 32 évvel ezelőtt észlelte az első tüneteket
2001-ben kezdte inni a CoD teát, állapota jó, járása, beszéde kifogástalan


 

„Ha előbb tudtam volna a CoD teáról, biztos, hogy senki nem tudott volna rábeszélni a kemoterápiára. Bátran és őszintén ki merem jelenteni, hogy nem mentem volna el a kezelésekre.”

Beteg neve: G. Miklósné
Életkor:
63 év
Családi állapot:
elvált, egy fiú (37 éves) édesanyja
Foglalkozás:
textilipari minőségellenőrző, jelenleg nyugdíjas

Betegség: emlő és hónaljnyirok rák
2005 februárjától issza a CoD teát, lelete negatív

 

„A sorrend azelőtt a munkahely, a család, és én, most pedig fordítva: én, a család és a munkahely szerepel.”

Név: G. Lászlóné
Életkor:
55 éves
Foglalkozása:
tanár, preventív pszichológus
Családi állapot:
férjezett, két gyermeke  van (31 és 29 évesek)

Betegség: Méhtest daganat, áttétes vastagbél- és tüdő daganat
2005 májusától issza a CoD teát, és 2007 márciusától kapja a C-vitamin infúziót.

 

„A CoD tea hatására egy hónappal később a vérképem látványos javulást mutatott. A legnagyobb meglepetést azonban az jelentette, hogy a nyakamon lévő két csomó közül az egyik májusra, a másik pedig július elejére eltűnt.”

Név: dr. Sz. Ferenc
Életkor:
53 éves
Foglalkozás:
ügyvéd
Családi állapot:
nős, (14, 19 éves fia, 33 éves lánya van)

Betegség: krónikus lymphoma leukémia
A CoD teát 2006 decemberétől issza, egy hónap elteltével a leletei jelentősen javultak.


 

„A vőm egy hónapon keresztül semmi mást nem tett, csak pihent, és itta a CoD teát. Amikor egy hónap elteltével visszament a kórházba, az orvos nem akarta elhinni, hogy ugyanazt a röntgent látja. A daganat a felére zsugorodott!”

Név: G. Katalin
Életkor:
73 éves
Családi állapot:
férjezett, két gyermeke és két unokája van
Foglalkozás:
adminisztrátor, jelenleg nyugdíjas

Betegség: mellrák

A CoD teát 2003 tavaszán osztrák vejével egy időben kezdte inni, akinél ekkor tüdőrákot diagnosztizáltak. Mindkettőjük lelete negatív, fizikai állapotuk kiváló.
 

„A férjem a műtét óta erősít engem abban, hogy én ugyanaz a nő vagyok, aki voltam.”

Név: H. Margit (Gréta)
Életkor:
nem szeret az életkoráról beszélni
Foglalkozás:
vendéglátóiparban dolgozott
Családi állapot:
férjezett, egy fia van (23 éves)

Betegség: nyirokmirigyekbe áttétes mellrák
1998-tól folyamatosan issza a CoD teát, jelenleg minden lelete negatív

 

„Az orvosok el vannak hűlve, nézegetnek, csodálkoznak. Nem tudják, mivel gyógyítom magam, mert ismerve a felfogásukat, feltehetően melegebb éghajlatra küldenének…”

Név: H. Sándor
Életkor:
31 év
Foglalkozás:
állattenyésztő, mezőgazdasági munkás
Családi állapot:
nőtlen

Betegség: Hepatitis-C
2001-től issza a CoD teát, és szedi a BoD cseppeket. Leletei negatívak, erőnléte kiváló.
 

 

„Az orvosok csóválják a fejüket, nem értik a javulást. Tudják, hogy iszom a CoD teát, tudják hogy szedem a BoD cseppeket, és a VitalPluszt, de nem akarják elfogadni, hogy ezektől maradtam életben.”

Név: J. Mihály
Életkor:
54 éves
Foglalkozás:
autószerelő és karosszérialakatos, jelenleg rokkant nyugdíjas
Családi állapot:
elvált, két lánya (34, 22 évesek), és két nevelt fia van (barátnője gyermekei 30 és 27 évesek)

Betegség: Hepatitis-C
1999-ben kezdte inni a CoD teát, leletei sokat javultak, intenzíven sportol.

 

„A szomszédunk felesége megrendelte a CoD teát, de a férfi – miután megkóstolta – azt mondta, hogy ő ezt nem issza meg, inkább meghal. Meg is halt. Már régen eltemettük, én pedig még mindig itt vagyok, és reménykedem, hogy meg is fogok gyógyulni.”

Név: J. László
Életkor:
65 éves
Foglalkozás:
gépjármű villamossági műszerész
Családi állapot:
nős, egy lánya, egy fia van, és négy unokája

Betegség: prosztatarák
2005 januárjától issza a CoD teát. Állapota sokat javult, leletei jók.

 

„Eszembe jutottak Dávid Tamás professzor szavai, aki szerint a műtét és az abláció nagyon hatásos lehet, de csak tüneti kezelés, keveset ér hosszú távon, ha az okot nem szüntetik meg.”

Név: K. Gábor
Életkor:
64 éves
Foglalkozás:
gépészmérnök, nyugdíjas
Családi állapot:
nős, első házasságából egy fia, felesége első házasságából egy lánya, és két unokája van

Betegség: vastagbél daganat- és polip, többszörös májáttét
2005 decemberétől issza a CoD teát, 2007 júliusától napi 20 000 mg C-vitamint kap infúzióban.
Vérképe kielégítő, állapota jelentősen javul.

 

„Az az orvos, aki a rák kezelése során nem vesz figyelembe táplálkozási tényezőket, terápiás hibát követ el, amiért felelősségre vonható.”

Név: K. Judit
Életkor:
49 év
Családi állapot:
elvált, egy fiú (19éves) édesanyja
Foglalkozás:
kórházi intenzív szakasszisztens

Betegség: kissejtes tüdődaganat
2005 januárjától issza a CoD teát. Makrobiotikusan táplálkozik, leletei negatívak, aktívan dolgozik.

 

„A CoD teában akkor kezdtem igazán hinni, amikor négy nap elteltével elmúlt a lázam. Négy nap! Ennél jobb bizonyítékra nem volt szükségem, hiszen nem más, kizárólag én tapasztaltam, hogy a hónapok óta tartó láz a CoD tea hatására négy nap alatt elmúlt.”

Név: K. Júlia
Életkor:
66 éves
Családi állapot:
elvált, két felnőtt gyermeke (27 éves lánya, 45 éves fia), és két unokája van
Foglalkozás:
közgazdász, jelenleg nyugdíjas

Betegség: petefészek daganat, hasi áttét
A CoD teát 2005 tavaszán kezdte inni. Az áttétek eltűntek, leletei jók, fizikai állapota kiváló.

 

„A szüleimnek igazuk lett, mert a CoD teától olyan gyorsaregenerálódtam, hogy szeptemberre, az iskolakezdésre szinte már nyoma sem maradt a betegségnek”

Név: K. Izabella
Életkor:
22 éves
Családi állapot:
hajadon
Foglalkozás:
joghallgató

Betegség: non-Hodgkin lymphoma
1996–2002-ig itta a CoD teát, 1997-től minden lelete negatív.

 

„Nem tudok senkiről, aki a kemoterápia után piacra járna, és sétálni vinné az alig egy éves gyermekét. Ez a kúra – a CoD tea és az intravénás C-vitamin –, meghozta számomra a gyógyulást.”

Név: K. Ilona
Életkor:
34 éves
Családi állapot:
férjezett, három gyermek (14 éves,12 éves, 1 éves) édesanyja
Foglalkozás:
lakberendező

Betegség: csecsemőmirigy rák, nyirokmirigy áttét
2006 júniusától issza a CoD teát, szedi a VitalPlusz-t, valamint 2006 szeptemberétől intravénásan heti 5 alkalommal kap 10000 mg C-vitamint. Leletei negatívak, fizikai állapota kiváló.
 

„Csak a bolond választja inkább a halált, ahelyett hogy megküzdjön a sorsával és saját akarata szerint formálja azt”   (Buddha)
                          
- újságcikk L. Zsuzsáról (kattintással olvasható)

Név: L. Zsuzsa
Életkor:
40 év
Családi állapot:
férjezett, egy kislánya van (8 éves)
Foglalkozás:
adminisztrátor, jelenleg rokkantnyugdíjas

Betegség: non-Hodgkin lymphoma
A CoD teát 2005 májusától issza, leletei negatívak, tünetmentes

 

„A CoD teának köszönhetően a következő esedékes laborlelet negatív lett, majd az azt követő is, a CT pedig azóta háromszor is azt mutatta, hogy a daganat mérete nem változott. Kell-e ennél nagyobb öröm?”

Név: L. Orsolya
Életkor:
60 éves
Családi állapot:
elvált, két gyereke (40, 37 évesek) és két unokája van
Foglalkozás:
minőségi ellenőr

Betegség: mellrák, agydaganat
2005 januárjától issza a CoD teát. Leletei jók, az agyban lévő daganat mérete nem változott.
 

„A CoD teát közel három éve isszuk, s biztosan állítom, hogy semmilyen egészségügyi gondunk nincs. A vérképünk hibátlan, remek fizikai erőben vagyunk, ezáltal jó kedvvel éljük a napjainkat. Tornázunk, túrázunk, vagyis teljes életet élünk.”

Név: M. János
Életkor:
78 éves

Foglalkozás: BESZKART, majd BM dolgozó, nyugdíjas
Családi állapot:
nős, gyermeke nincs

Betegség: vesedaganat
2005 márciusától issza a CoD teát. Leletei jók, fizikai állapota kiváló.
 


„A férjem minden nap elkészítette a CoD teát, s nekem
akkor is meg kellett innom, amikor rosszul voltam a kemoterápiától. Kortyonként diktálta belém, s mondogatta, ettől meg fogsz gyógyulni! A sírás azért tört rám újra és újra, mert nem akartam ilyen fiatalon meghalni”

Név: M. Józsefné
Életkor:
53 éves
Családi állapot:
férjezett, 26 éves fia, 27 éves lánya, és 11 hónapos unokája van
Foglalkozás:
szövőnő

Betegség: mellrák, csontrák áttét
2001 őszétől issza a CoD teát. A daganatok elmeszesedtek, vérképe és a tumormarker negatív.
 

„Az orvos elém tette a beleegyező nyilatkozatot, amit én elolvastam, de nem írtam alá. Később megtudtam, hogy azok a betegek, akiknek non-Hodgkin lymphomára kemoterápiát adtak, egy éven belül meghaltak. Amikor említettem az orvosnak, csak annyit mondott, „lehet, hogy magának volt igaza!”

Név: M.né  Erzsébet
Életkor:
66 éves
Családi állapot:
özvegy, egy (39 éves) fia van
Foglalkozás:
kereskedelemi alkalmazott, jelenleg nyugdíjas

Betegség: non-Hodgkin lymphoma
2003-tól issza a CoD teát, leletei negatívak. A kemoterápiás kezelést visszautasította.

 

„A CoD tea hatására a mellkasi daganatok betokosodtak, ill. van, amelyik felszívódott és nyomtalanul eltűnt. Az onkológián meg is jegyezték, hogy nem szántak nekem ennyi évet.”

Név: B. Gabriella
Életkor: 37 éves
Családi állapot: férjezett, 17 éves fia van
Foglalkozás: ügyfélszolgálati asszisztens

Betegség: emlőrák, mellkasdaganat áttét
2004 novemberétől issza a CoD teát. Hatására az áttétek felszívódtak, ill. elmeszesedtek. Fizikai állapota jó, leletei negatívak.

 

„Elhatároztam, hogy megfogadom Dávid Tamás professzor tanácsait, s mindent megteszek, hogy a törékeny, nehezen visszaszerzett egészségemet megőrizzem.”

Név: P. Istvánné
Életkor:
60 éves
Családi állapot:
elvált, két fia (35, 30 évesek) és egy unokája van
Foglalkozás:
pénzintézeti osztályvezető, jelenleg nyugdíjas

Betegség: petefészek daganat
2007 januárjától issza a CoD-teát. A sorozatos (szív-, agy-, szem- és hasi-) műtétek ellenére leletei jók, fizikai állapota sokat javult.

 

„A CoD tea hatására a mellkasi daganatok betokosodtak, ill. van, amelyik felszívódott és nyomtalanul eltűnt. Az onkológián meg is jegyezték, hogy nem szántak nekem ennyi évet.”

Név: B. Gabriella
Életkor:
37 éves
Családi állapot:
férjezett, 17 éves fia van
Foglalkozás:
ügyfélszolgálati asszisztens

Betegség: emlőrák, mellkasdaganat áttét
2004 novemberétől issza a CoD teát. Hatására az áttétek felszívódtak, ill. elmeszesedtek. Fizikai állapota jó, leletei negatívak.

 

„2003 május elején kezdtem inni a teát, s nyár végére – járókerettel ugyan – de a lakásban már közlekedtem. Nem vitatható, hogy a CoD teától vagyok ilyen jó állapotban, s ezt szeretném világgá kürtölni.”

Név: S. Jenőné
Életkor:
59 év
Családi állapot:
férjezett, gyermekei (35, 25, és két unokája van)
Foglalkozás:
ügyintéző, jelenleg nyugdíjas

Betegség: 1999-ben nyirokmirigy rák, 2002-ben gerincvelő daganat
2003 májusától issza a CoD teát, kemoterápiát csak az első, 1999-ben kezdődő betegségére kapott. A tea hatására 2003 őszén a magatehetetlen, bénult állapotból fokozatosan felépült, jelenleg bottal jár.
 


„Amikor a CoD teát reggelenként elkortyoltam, az volt az
érzésem, hogy gyógyulok, vagyis a szervezetem jelezte, hogy megkapta a megfelelő segítséget.”

Nevek: K. Péter és K. Péterné
Életkor:
a férj 70 éves, a feleség 65 éves
Családi állapot:
két gyermekük (36 éves, 33 éves) és három unokájuk van
Foglalkozás:
férj: esztergályos-vállalkozó, feleség: adminisztrátor

Betegség: férj: vastagbél daganat – feleség: mellrák
2004 májusától isszák a CoD teát. Leleteik jók, egészségi állapotuk, munkabírásuk kiváló.
 

„Dávid Tamás professzornak igaza van abban, hogy a betegség legyőzésében az orvosi segítség csak 40% , a többit nekem, nekünk kell hozzátenni. Ez pedig a hit, a család szeretete, és a hozzátartozók gondoskodása.”

Név: Sz. György
Életkor:
56 év
Családi állapot:
nős, két fiú édesapja (31 és 27 évesek), két unokája van
Foglalkozás:
a Belügyminisztérium állományában dolgozott, jelenleg rokkantnyugdíjas

Betegség: végbélrák
2001 őszétől issza a CoD teát, jelenleg minden lelete negatív
 

„Az orvosok szándékosan nem csodálkoznak a negatív leleteimen, mert nehéz megemészteniük, hogy nem veszem igénybe a szolgáltatásaikat.”

Név: V. Péterné
Életkor:
71 éves
Foglalkozás:
adminisztrátor, jelenleg nyugdíjas
Családi állapot:
özvegy, 30 éves lánya, és egy éves unokája van

Betegség: melanóma
2006 februárjától issza a CoD teát. A sugárterápiát és az Interferon kezelést visszautasította. Leletei jók, fizikai állapota kiváló.
 

Név: Roósz Ferenc
Életkor:
62 év
Családi állapot:
nős, 21 éves fiú édesapja
Foglalkozás:
vasipari szakmunkás, kedvtelésből verseket ír

Betegség: vastagbél daganat
2003- tól issza a CoD teát, meggyógyult, lelete negatív. A kemoterápiát elutasította.

   HÁLA ÉS ÜDVÖZLET -    Köszönettel és szeretettel Dávid Tamás professzornak

   Eltökéltem hogy írok Neked, Rólad
   egyre keresem a méltató szókat,
   a sok jót megköszönjem méltóképp,
   nem tudok mást leírni, üdvözlégy.

   Igen, te fáradhatatlan ember,
   aki kockáztattad az életedet.
   Körülötted pusztított a halál,
   Te mégis legyőzted, erős voltál.

   Kerested, kutattad azt,
   mi gyógyít meg szenvedő betegek ezreit.   
   Tudásod, emberséged segített, s
   a gyógyulásba vetett örök hited.

   Itt állok, mint már annyiszor előtted,
   sokak nevében meghajtom fejemet.
   Így fejezem ki az örök hálát,

   élj még nagyon soká' Isten is megáld!

Roósz Ferenc saját versét a „Magunkért tesszük! – Gyógyult rákbetegek Klubja” találkozóján adta elő.
Betegségének és gyógyulásának történetét a második, 2008-ban megjelenő könyvben olvashatják.

Ezért:
Minden nap, minden órában, minden percben, minden másodpercben tudatosítsuk egészségünk megőrzésének fontosságát, méregtelenítsük szervezetünket,
állandóan ERŐSÍTSÜK ÖNGYÓGYÍTÓ ERŐINKET!

Ezzel a kívánsággal búcsúzom:
Mindnyájuknak erős HITET, széles körű TUDÁST,  sok ÉLETERŐT,  jó EGÉSZSÉGET, töretlen AKARATERŐT, BÖLCSESSÉGET és BOLDOGSÁGOT kívánva.

És még valami rendkívül fontos:

ÉLJÜNK HARMÓNIÁBAN a TERMÉSZETTEL, ÉRTSÜK MEG, SEGÍTSÜK, TISZTELJÜK, SZERESSÜK EGYMÁST!
TARTSUNK ÖSSZE mindig, minden helyzetben!
ÉRTSÜK MEG, TUDATOSÍTSUK a TERMÉSZET ÖRÖK TÖRVÉNYEIT!!!

Assoc. prof. prof. h.c. mag. dr. Dávid Tamás
Lébény, 2007. szeptember 1.

  vissza a nyitó lapra   -   vissza a nyitó lapra