VISSZA  A HÍREKHEZ

TEAKEVERÉK RÁK ELLEN

A CoD™-teát és a hozzá kapcsolódó táplálkozási rendszert ma már nem kell bemutatni a magyar közönségnek. Kifejlesztője, dr. Dávid Tamás az elmúlt évben újra megnyithatta Magyarországon azt az információs központot, amely felvilágosítást ad a hazai rákos betegeknek tudományosan igazolt rákkezelési lehetőségekről, és segít nekik hozzájutni a készítményhez.

A CoD™-teával tehát akkor ismerkedhettek meg a magyar betegek, amikor évekkel ezelőtt megnyílt a fővárosi Ó utcában a rendszer első központja. Itt a betegek még ingyen vagy nagyon olcsón kaphatták meg a sokuknak gyógyulást hozó készítményt. A központot azonban háromévi működés után bezáratták, új formában (és helyszínen, ez alkalommal a Dunántúlon) csak jó egy évvel ezelőtt kezdhette meg újra a munkát.

 A szóban forgó teakeverék "megszületése" annak köszönhető, hogy kidolgozója, dr. Dávid Tamás dél-amerikai tevékenysége során irányította egy, a yanomami törzshöz tartozó indián kisfiú operációját, és köszönetképpen egy öreg indiántól különleges gyógynövényeket kapott. Az indián törzs tagjai elmondták, hogy olyan növények ezek, amelyek a szervezetet méregtelenítik, ellenálló képességét erősítik, és vírus-, illetve daganatellenes hatásúak. A belőlük készült teát a helybeliek évezredek óta rendszeresen naponta isszák, és ennek köszönhető jó egészségi állapotuk. A tea ugyanis olyannyira megerősíti immunrendszerüket, hogy szervezetük maga tudja megelőzni és legyőzni a legsúlyosabb krónikus betegségeket is. Dávid professzor és kutatócsoportja ezek után 21 expedíciót vezetett Dél-Amerika és Dél-Kína őserdeibe, visszatérve pedig megalkotta a CoD™ fitoterápiás rendszert, amely a teakeveréket szigorú diétával kombinálva a legsúlyosabb rákos betegeken is segíthet.

A CoD™-tea és táplálkozási rendszer alapjául egy méregtelenítő, vitalizáló teakúra, valamint a táplálkozás és az életvitel pozitív irányba történő radikális megváltoztatása szolgál - mondja Dávid Tamás professzor, az Osztrák-Magyar Sejtkultúra Kutató Laboratórium, illetve a Magyar CoD™ Rák Információs Központ Közalapítvány elnöke és tudományos főigazgatója, akit tudományos munkásságáért többek között az osztrák becsületrenddel tüntettek ki.

Ezzel a rendszerrel azt a többéves tapasztalatot nyertük, hogy követése után a korlátlan sejtszaporodás, valamit az áttétképződés megállhat. Eddig több mint 2500 beteg kórtörténetét dokumentáltuk, mindnyájan terminális, áttétes betegek (IV. stádium) voltak, akik a CoD™rendszert kezelőorvosuk ajánlására és rendszeres ellenőrzésével alkalmazzák. Az esetek 60 százalékánál az általános állapot lényegesen javult vagy stabilizálódott, ezen belül 55 százalékuknál megállt a daganat növekedése, 45 százalékuknál objektív javulás következett be, ebből 60 százalék volt a részleges remisszió, 30 százalékuknál javultak a laboreredmények, és 9 százalékban a daganatok teljesen eltűntek. Ezzel egyidejűleg lényegesen javult a betegek életminősége és teljesítőképessége. Az esetleg párhuzamosan futó kemoterápiás kezelésnél megfigyelhető, hogy a kemoterápia ráksejtölő hatása megsokszorozódik, a kemo- és radioterápiákra jellemző káros mellékhatások, valamint a fájdalmak pedig lényegesen csökkennek.

A CoD™-teakúra magából a gyógyteából (amely túlnyomórészt trópusi növények keveréke), zöldteából és zsályateából áll. A teát alkotó értékes gyógynövények eredetiségét, minőségét és tisztaságát lelőhelyükön és Európában laboratóriumban megvizsgálják, bioaktív hatóanyag-tartalmukat meghatározzák, és standardizált, garantáltan mindig azonos koncentrációra beállítják. A teára vonatkozó vizsgálatokat hírneves egyetemi intézményekben és kutatóintézetekben világhírű tudósok és kutatók végezték el, tudományos alapon elemezték úgy, hogy ezek a vizsgálatok mindenkor megismételhetők és bizonyíthatók legyenek. A készítményről Dávid professzor Az Őserdők Patikája - Életminőség rák és immungyengeség esetén címmel könyvet is írt, amelynek német nyelvű kiadása 1996-ban jelent meg, 1997 tavaszán finn, magyar, szlovák és cseh nyelven is kiadták, majd következett az angol és amerikai, illetve olasz változat, míg a japán, spanyol, orosz, ukrán és héber nyelvű kiadás előkészítése már folyamatban van. Időközben az izraeli, svájci, amerikai, japán és osztrák központok után Szentpéterváron új központ nyílt, ahol az orosz betegeket kezelik a rendszer segítségével: a helyi hatóságok öt hónap alatt elvégezték a készítmény elemzését, megadták rá az engedélyt, és hat klinikán 130 beteggel megkezdődtek az első vizsgálatok, melyek már több betegnél két hónap után az addigi terápiarezisztens daganatok szétesését mutatták.

Dávid professzor tavaly lapunknak elmondta, hogy mivel a teakeveréket Dél-Amerikából repülőn kell hozatni (különben a hosszú hajóút alatt megromlana), előállítása meglehetősen drága. Ausztriában 3200 schillingbe, Németországban 490 márkába kerül belőle két doboz, amely egy súlyos állapotban lévő betegnek egy hónapra elég. A magyar betegek többsége ma is nagyon olcsón kapja meg a teát, de az igazi álma az volt, hogy magyarországi gyártóbázist hozzon létre, így a tea olyan árú lenne, hogy mindenki hozzájuthatna. Ez az elképzelés mára annyiban meg is valósult, hogy sikerült olyan hazai gyárat találni, amely hajlandó volna a betegeknek szinte gyártási áron eladni a készítményt. Sajnos azonban a kérelem többszöri benyújtása ellenére sem kapták meg az engedélyt arra, hogy a teát Magyarországon táplálékkiegészítőként forgalomba hozhassák; ez a folyamat már hatodik éve húzódik. Ezért a betegek még mindig a külföldről behozatott teát kénytelenek megvásárolni.

Jó hír viszont, hogy elkészült a CoD™-teakeverék "testvére", a BoD™ névre keresztelt csepp, amely ugyancsak trópusi gyógynövényekből áll, és vírusos megbetegedések ellen hatásos. Ez a csepp (amelynek végleges formába öntésén a Magyar Tudományos Akadémia kutatói is fáradoznak) szintén Dávid professzor saját tapasztalatainak köszönheti születését: amikor az egyik trópusi gyűjtőútja során Dengue-lázat kapott, az életveszélyes betegségből ezeknek a gyógynövényeknek a hatóanyaga gyógyította ki. A három gyógynövény alkotta készítmény hatását a pozitív sejtkultúrás és toxikológiai vizsgálatok után most hepatitis-C-ben szenvedő betegeken is vizsgálják, és az első eredmények nagyon bíztatóak. Eddig négy magyar májgyulladásos páciens életét tudták megmenteni, akad közöttük olyan férfi, akinek szervezete egyévi CoD™ és BoD™-kezelés után teljesen vírusmentes. Ausztriában tizenkilenc beteg kapja már a teát és a cseppeket, amelynek jelentőségére mutat rá az az adat, hogy világon jelenleg 450-500 millió hepatits-C-fertőzött ember él, és a jóslatok szerint ez a (gyorsan májrákhoz vezető) kór lesz a harmadik évezred egyik legveszélyesebb járványos megbetegedése. Ezt az új készítményt Dávid professzor tervei szerint szintén Magyarországon gyártanák, és kedvező áron adnák a rászorulóknak - feltéve, hogy megkapják rá az engedélyt.

^ oldal tetejére

VISSZA  A HÍREKHEZ