Szebenyi Judit B.Ú.É.K. - verse

Szebenyi Judit B.Ú.É.K. - verse

Boldogabb szívem, lelkem,
A sok gond mely körülvesz, vett minket.
Látom, a remény kezd élni több emberben,
Ez adjon mindenkinek erőt a következő évre
A szeretet és összefogás eredménye
Melyet sok embernek köszönhetünk
Akik miértünk élnek, önzetlenül biztatnak
Példát adtak, adnak, szüntelen, ők a szeretet
Hírnökei, az Isteni fény küldöttjei.
Erőt adnak, adtak napról napra
Éjjel-nappal, egy szebb, boldogabb, élhetőbb világért.
Soha nem adják ők fel, szeretetük végtelen
Minden emberért egyformán élnek, kivétel nélkül.
Drága, szomorú emberek, ne legyetek elkeseredettek
Él a remény, hit, szeretet, soraim igazak, őszinték
Lesznek többen, meglássátok! Semmit, soha fel ne adjatok!

Új Év, hamarosan megérkezik minden házba
Eltelt, elszaladt az év, volt benne bú, és bánat
Reménytelenség, embertelenség, könny és fájdalom
Szeretet, megértés, egymás segítése
Elhagyatott emberek kaptak több segítséget, mind eddig
Hálás vagyok mindenkinek, akik hozzájárultak
Minden nemes emberi tettért, amelyet szívükből adtak, adnak.
És adják tovább a világba, az összefogásban, tiszta szeretetben
Hitben, megértésben lehet szebb életünk.
Köszönöm ezt a mérhetetlen Égi jót Istenem
Te mindig tudod, mire van a legnagyobb szükség
Teáltalad, és fény küldöttjeiden keresztül épül fel
Szebb, boldogabb, igazságosabb élet földünkön
Hálát adok neked, Jó Atyám, mindenért.
Imára kulcsolom most is kezem, mint mindig
Kérlek téged, hogy soha ki ne aludjon a szeretet, és remény lángja!

Életünk hiszem, érzem, szebb lesz mindenkinek az Új Évben
Tenni fogok érte tovább, én is, mint oly sokan
Tettek, tesznek percről-percre egész évben
Ami tőlem telik mindent elkövetek
Örömmel, egy szebb, boldogabb
Világért, melyben hiszek
Életem értelme kizárólag a szeretet
Az emberekért élek tovább, ti adjátok nekem, ezt a hatalmas erőt
Drága emberek, nektek köszönhetek oly sok mindent
Lehet soraimat nem mindenki érti meg teljesen, ezért leírom:
Nélkületek az életem üres lenne
Veletek teljes, köszönöm, hogy léteztek, Ti vagytok, akik adjátok
Az életem értelmét, szeretetvirág nyíljon, amerre jártok, keltek
Áldjon meg titeket a mi Teremtőnk, erőtök soha el ne hagyjon
Gondoljatok arra, sokan szeretnek benneteket, köztük vagyok én is
Egy porszem vagyok, nem több, szeretetemet, erőmet tudom adni!

Kívánom szívemből, őszinte, tiszta szeretettel mindenkinek
Az Új 2015 évre
Erőt mely soha nem hagy el, senkit
Békét, megértést miden családba.
Örömet, boldogságot, hitet mely nélkül élni nem lehet.
Szeretetet, amely segít, felemel
A legnehezebb percekben, pillanatokban
Egyedül csak az őszinte, tiszta őszinte szeretet segít
Nem üres sorok, nem hazug szavakat olvastok
Mindezeken én átmentem, sokszor elestem
Voltak napok, mikor már feladtam mindent
Élni se akartam, a sok szenvedés hozta mindig elő ezt
De mindig talpra állított az a szeretet
Melyet kaptam, kapom mindig azoktól
Az emberektől, kikről írtam versemben, hálás szívvel köszönöm nekik
Ma nem lennék itt veletek, ha ők nem emeltek volna fel.
Reményetek soha ne dobjátok el, mert mindig van tovább
Drága emberek, higgyétek el, hogy így van minden, amit írtam
Reményteljes, Áldott, Nagyon Boldog Új évet kívánok!

Szebenyi Judit @ 2013-12-29
Szerzői és minden jog fenntartva

Drága Barátaim, Drága Emberek higgyétek el, hogy így van minden, amit Judit írt.

Reményteljes, Áldott, Nagyon Boldog Új évet kívánok!   Tamás & Ági

B.Ú.É.K.

Vissza